Éberálom 3.fejezet

Éberálom 3. fejezet

-  Hé, maguk meg mégis mit csinálnak?!

Ekkor Toryn eluralkodott a teljes rémület. Nincs kiút, nincs mit tenni. A rémálom folytatódni fog, mint mindig, és véresen valóságos lesz. Szemei hatalmasra tágultak, nehezebben vette a levegőt. Mozgolódni kezdett támadója karjában, aminek következtében a kés megsebezte. Folytatódik, nem sokára itt a vég. A szíve úgy dübörgött, hogy csodálkozott, hogy még nem szakította át a bordáit.

Valaki közeledik, gyorsan, sötét körvonala egyre nagyobbnak tűnik, míg végül belép az utcai lámpa fénykörébe. A támadók nem veszik észre, még mindig a lánnyal vannak elfoglalva, ezért rögtön össze is rezzenek és elhallgatnak a felháborodott kiáltás hallatán:

-  Hé, maguk meg mégis mit csinálnak?!

A támadók meglepetten fordultak a hang felé, majd mikor látták, hogy csak egy fiatal, nem túl erősnek tűnő férfi az érkező, láthatóan megkönnyebbültek

- Mi közöd van hozzá?! Foglalkozz a saját dolgoddal, húzz innen! – kiáltott vissza a Toryt fogva tartó férfi.

- Mert ha nem? Megölsz? Csak hajrá, próbálkozz nyugodtan, de előbb engedd el a lányt. Vagy talán csak a nálad gyengébb, tehetetlen emberekkel mersz kikezdeni? Könnyű egy törékeny lányt halálra rémíteni, de velem kezdj inkább, ha az erődet akarod fitogtatni.

- Majd pont te parancsolsz nekünk? Hé, Tom! Azt mondtad, verekedhetnéked van. Hát most levezetheted a fölös energiáidat, akadt egy vállalkozó! – röhögött fel undorítóan, de nem sokáig örömködhetett, mivel a Tom nevezetű egyén hamarosan a földre került a fiú gyors és határozott támadása miatt. A férfi vékony, ösztövér testalkatát meghazudtolva pár erős és gyors ütéssel könnyen földre küldte a kigyúrt támadót.

- Tom! Kellj már fel, az istenért! – hallatszott a hisztérikus kiáltás, de Tom csak egy fájdalmas nyögést hallatott, felállni nem volt képes. – Murdock, segíts neki, menj!

A kocsiból kiszálló ember hiába próbálkozott, bár valamivel tovább tartott a dulakodás, végül hasonló sorsra jutott, mint társa. Miután mindkét pribéket elrendezte, az ismeretlen férfi a „vezér” felé indult, akinek kezdett inába szállni a bátorsága. Pajzsként maga elé rántotta a lányt és fenyegetésekkel, mocskos szavakkal bombázta a férfit, de ő nem törődött vele, teljes nyugodtsággal közeledett a kis banda főnökéhez.

Tory alig érzékelt valamit a külvilágból, teljesen sokkos állapotba került. Már meg se próbált védekezni, vagy akár szabadulni, csak megadóan várta a rémálom végét, akármi is lesz az. Hiszen a férfi feléjük tart. Már ide is ért, kicsavarta a kést a másik kezéből. De biztosan nem segíteni jött. Nem, hiszen ő is ugyanolyan gonosz. Csak bántani akar, mindig mindenki csak bántani akar. Az édesanya, aki magára hagyta a kislányt. A gonosz férfi, aki megölte a nevelőanyát. Hogy ő, Tory egyedül maradjon, elvesszen mindenkit, akit szeretett.

- A francba! – távolodott el a lánytól az immár lefegyverezett támadó, majd az immáron elég jó állapotban lévő, éppen feltápászkodó társára kiáltott:

- Murdock, gyertek! Siessetek már!

- De, de hát Tommal mi lesz? - nézett aggodalmaskodva a földön elterült harmadikra.

- Hagyd ott, vagy hozd, vagy mit tudom én. Csinálj, amit akarsz! – kapta fel a vizet a főnök, majd Tory kocsijához futott.

Mindeközben az újonnan érkezett férfi a lányt nézte. A veszély elmúlt, pont jókor érkezett és elkergette ezeket a gyáva, alattomos alakokat. De Tory nem úgy nézett ki, mintha megkönnyebbült volna, sőt… „Vajon mi mindenen kellett keresztülmennie, mi történhetett addig, amíg ide nem ért?” – kérdezte magától, de igazából nem akarta tudni a választ. Félt, hogy az túl sok, túl borzasztó lenne, bár még mindig reménykedett a legjobban. Csak nézte a lányt, együttérzően, sajnálattól csillogó szemekkel. Látta, hogy Tory még mindig nagyon rossz állapotban van, de nem értette miért, hiszen megmentette, elmúlt a veszély.  Most, hogy megszabadult támadójától, talán még sebesebben vette a levegőt, és még ijedtebb tekintettel nézett a férfira. Ha ez lehetséges volt egyáltalán. De miért? Mi történhetett, talán sokkot kapott? Hiszen már csak a megmentője tartózkodott ott, nem volt semmi, amitől félnie kellett.

Hangos motorzúgást hallottak, és egy ezüstszínű kocsi húzott el mellettük. Tory odakapta a fejét, és egy fáradt sóhajjal vette tudomásul, hogy az előbbi kis csapat épp most menekült el a születésnapi ajándékával. De vissza is tért a szemébe a rettegés rögtön, hiszen volt itt még valaki. Valaki, akitől még jobban kellett tartania

- Jól vagy…? – hangzott el a félénk kérdés, ahogy a férfi közelebb lépett – de nem ért vele semmit, mivel a lány azon nyomban hátrálni kezdett.

Képzelete meglódult, és mintha gonosz fényt vélt volna felfedezni a fiú szemében. Erre természetesen még gyorsabban hátrált, nem figyelve, hová lép. Valahol, a gondolatai legmélyén, az agya egyik zugában tudta, hogy nem kellene félnie, hogy csak jót akarnak neki. De annyira nehéz volt ezt elhinnie annyi átélt rémálom után, ahol sosem volt segítség, sosem volt menekülés, hogy egyszerűen képtelen volt tiszta fejjel gondolkozni. Az elméje egyszerűen nem akarta elfogadni a legegyszerűbb megoldást.

- Ne félj tőlem, csak segíteni szeretnék neked – hallotta újra a kedves, mély hangot, most már egészen közelről, de nem hitt neki.

Pedig igazából a férfi külsejében semmi visszataszító nem volt, nem úgy, mint az előbbi mocskos, szakadozott ruhájú, ápolatlan külsejű társaságban. Szőkésbarna haja volt, farmer és egy szürke pólóing volt rajta, egy átlagos öltözék egy átlagos srácon. Bár hogy mennyire nem átlagos, azt az előbb már bizonyította, nem sokan tették volna meg ugyanazt egy teljesen ismeretlen lányért, amit ő. Ebben a helyzetben Tory számára mégis maga volt az ördög.

- Hagyj békén, menj innen, kérlek…! – könyörgött a lány gyenge hangon, és megint hátrált a sötétben.

- Várj, vigyázz! – kiáltott fel a férfi, de már későn. A lány nem figyelt a lépéseire, megbotlott, és hanyatt esett. Pillanatok alatt történt, a fiúnak már nem volt ideje a cselekvésre, már csak a földön fekvő lányhoz tudott odalépni.

- Jól vagy? Istenem… Jól vagy?!  - kérdezgette idegesen. – Ennél rosszabb már nem is lehetne… - Eltűrte a hosszú, hullámos hajtincseket Tory arcából, és láthatta, hogy az nincs eszméleténél. – Most meg mit csináljak veled? Kérlek, térj magadhoz, kérlek! – pofozgatta az arcát óvatosan, majd nem sokára – ami a fiú számára mégis egy örökkévalóságnak tűnt – Tory kinyitotta rémült, gesztenyebarna szemeit. És ha már kinyitotta, olyan hatalmasra tárta őket, amekkorára csak tőle telt, és a rettegés megint beléjük költözött. Épp megszólalt volna, mikor a férfi a szavába vágva csitítgatni kezdte. Leült mellé, átkarolta a lányt az erős ellenkezés ellenére, és megpróbálta megnyugtatni.

- Sss… nyugodj meg, én nem azért vagyok itt, hogy bántsalak. Csak segíteni szeretnék. Minden rendben van, ne félj, már elmentek. Elmúlt a veszély, nem kell többé félned, itt vagyok - és így tovább, hosszú percekig, amíg nem érezte, hogy a lány mozgolódása, próbálkozása a szabadulásra alább nem hagy a karjaiban. Mikor azonban ez megtörtént, Tory halk hüppögésbe kezdett, majd egyre jobban folyni kezdtek a könnyei.

- Jól van, megértetted végre – szorította magához a férfi megkönnyebbülve a könnyező lányt. – Nyugodj meg, nincs semmi baj – ismételte a már vagy százszor kiejtett mondatot.

- Hogy hívnak? – kérdezte óvatosan.

- Tory… Tory Broom – hüppögte a lány már kissé megnyugodva.

- Én Hasu vagyok. Mondd, hogy érzed magad? Nem fáj semmid, nem sérültél meg? – Egy határozott fejrázás volt a válasz. - Jól van, még szerencse, akkor viszont nem a kórházba viszlek. A közelben laksz? 

- Nem igazán, a város másik végében…

- Mondd meg a címet, én hívok egy taxit és hazamegyünk, jó? Nem merlek egyedül elengedni.

- Rendben… és köszönöm – jelent meg egy halvány mosoly a lány arcán. – Köszönök mindent.