Éberálom 4. fejezet

Éberálom 4. fejezet

Szerencsére nem kellett sokat várniuk, a taxi hamar megérkezett. Hasu felsegítette a még elég kába Toryt, aki alig állt a lábán a nemrég átéltektől és a hirtelen rátörő fáradtságtól. A fiú bemondta az úti célt a szimpatikus, középkorú sofőrnek, majd Toryra emelte a szemét. A lány üveges szemmel meredt a semmibe, talán olyan dolgokat látva lelki szemei előtt, olyan történéseket élve újra át, amiket a legtöbben nem tapasztaltak meg – szerencséjükre. Hasu érezte, valahogy tudta, hogy a lányt nem pár undorító, veszélyes fickó támadása ijesztette meg ennyire. A háttérben valami ennél is súlyosabb, rettenetesebb dolgot sejtett. Egy régi, kitörölhetetlen emléket, fájdalmas eseménysort. A fiú sajnálni kezdte, hiszen szinte sütött róla, hogy nagyon sok mindenen mehetett már keresztül.

Most volt ideje tüzetesebben is megnézni a lányt. Szép volt, nem feltűnően, inkább az az egyszerű, természetes szépség. Hosszú, hullámos, sötétbarna haja most csapzottan hullott a vállára, az éjszaka sötétében szinte feketének tűnt. Hatalmas pillákkal keretezett gesztenyebarna szemei ködösen bámultak a semmibe, majd pislogott párat és pillantása találkozott a fiú kutató tekintetével. Hasu zavartan elmosolyodott és lesütötte a szemét. Megköszörülte a torkát, majd újra a lány felé fordult.

- Nem hívod fel a szüleidet, mielőtt hazaérsz? Csak hogy ne érje őket meglepetésként, hogy ilyen állapotban állítasz haza. – Az utolsó mondat úgy hangzott, mintha egy lerészegedett lányt szidott volna le, de visszaszívni már nem tudta…

- Nem lenne jó ötlet, csak idegesebbek lennének, méghozzá mindent kétszer kéne elmesélnem. Na meg a telefonom a kocsimban maradt, amiben azok a rohadékok elmenekültek előled – mosolyodott el keserűen.

- Kocsiban? Na várj… Ellopták a kocsidat?  - kérdezte felindultan. – Minél hamarabb értesítenetek kell a rendőrséget. Nem hiszem el, hogy azok a szemetek képesek voltak elhúzni a kocsidban!

- Majd holnap elintézzük ezt is. Szerintem csak menekülni kellett, lerakhatták valahol, miután elég messze kerültek tőlünk. Legalábbis remélem. Csak pár hete kaptam, nem lehetek olyan szerencsétlen, hogy nem kerül elő – csóválta meg a fejét szomorúan.

- Hát, remélem igazad lesz.

A hátralévő percekben csak csendben ültek egymás mellett. Toryn kezdett egyre jobban eluralkodni a fáradtság, szemeit ólomsúllyal ragasztotta le az álmosság, a fiú pedig nem próbálta ébren tartani. Közben el-elbóbiskolt, olyankor kivehetetlen szavakat motyogott álmában, de nem sokára fel is riadt. Épp újra lecsukódtak a szemei, mikor a kocsi lefékezett egy ház előtt.

- Megérkeztünk – fordult hátra a sofőr.

Hasu fizetett, épp hogy volt nála elég pénz, már átkozta magát az elővigyázatlansága miatt. Bár miért is vitt volna magával egy vagyont, mikor csak egy késői sétára indult? Kisegítette a lányt is az autóból, és közvetlenül mögötte ment, felkészülve arra, ha esetleg összeesne. Egy takaros, egyemeletes ház előtt álltak, a fiú ismerte a környéket is, nyugodt volt, egy tökéletes alvóváros. El akart köszönni a lánytól, de mikor az tényleg majdnem összeesett a testi és lelki kimerültségtől, úgy döntött, inkább addig kíséri, amíg teljesen biztonságba nem kerül.

- Gondolom a kulcsaid is a kocsiban vannak, a telefonoddal együtt – nézett rá, mikor már a bejárati ajtó előtt álltak.

- Hát, igen…

- Akkor muszáj lesz felvernünk az egész házat – mondta megnyomva a csengőt. Tory összerezzent a hirtelen, erős hangtól, ahogy gondolta. Abban a csendes utcában, az éjszaka közepén nagyon hangosnak tűnt. Hamarosan hallotta a lépcsőn dobogó léptek zaját és egy férfi fojtott káromkodását, majd kitárult az ajtó.

- Mégis mi a jóistent képzel… Tory?! – A megjelenő férfi bosszús arckifejezése rögvest meglepődötté változott, mihelyst észrevette, hogy a sápadt és remegő lányával üvöltözik.

- Jaj Tory, mégis mi történt?

A lány lerázta magáról Hasu segítő kezeit, és apjához lépett. Átölelte, vállába fúrta az arcát, és könnyei újra megeredtek.

- Apa… apa, úgy féltem – zokogta elkeseredetten.

- A férfi megnyugtatóan simogatta a haját, de a szemében semmi nyugodtság nem látszott, csak idegesség és féltés.

- Mi történt, bántott valaki? Ki volt az? – árasztotta el kérdéseivel, miközben beljebb vezette, leültette a legközelebbi székre, és letérdelt elé.

- Ott… ott hagytam Philt, aztán… aztán megtámadtak. Hárman voltak és… késük volt. Nem tudtam… Nem tudtam elmenekülni – temette kezébe az arcát. – Mint Beth… Olyan volt, mint mikor Beth-t…

- Jól van, most már vége. Itthon vagy, velünk. – Nyugtatgatta, majd a nemrég érkezett fiatal lányhoz fordult – Valentina, kérlek hozd a szokásos nyugtatókat!

- Persze, hozom – bólintott, majd elsietett és pár pillanat múlva egy tablettával és egy pohár vízzel tért vissza. Közben a férfi bevezette a házba Toryt, és miután a lány bevette a gyógyszert, újra a Valentinának szólított lányra nézett.

- Fel tudnád vinni a szobájába? És kérdezd meg tőle, hogy mi történt, hátha el tudja mondani, neked mindig könnyebben megnyílik ilyenkor.  – egy újabb bólintás volt a válasz, és máris ő nyugtatgatta a már csak hüppögő lányt. Tory felállt, nemsokára eltűnt a húgával a lépcsőn, az apja pedig szomorúan és összezavarodva nézett utánuk.

Hasu zavarta álldogált az ajtóban, feszélyezetten érezte magát, hiszen nem úgy tűnt, mintha akárki is felfigyelt volna arra, hogy ott van. Persze, hiszen fontosabb gondjuk volt. Már éppen azon gondolkozott, hogy halkan elindul, mikor a férfi az ajtó felé pillantott, és meglepődve vette észre a jelenlétét.

- Elnézést kérek, fiatalember – mosolyodott el bocsánatkérően. – Richard Broom vagyok, Tory apja.

- Hasu Järvinen, örülök a találkozásnak. Bár, ha másak lennének a körülmények, ez a mondat jobban megállná a helyét – rázta meg a felé nyújtott kezet. Látta, hogy a neve hallatára érdeklődően felvillan a férfi szeme, de ennek ellenére szó nélkül hagyja.

- A lányom egyik új barátja? Még nem emlékszem, hogy találkoztunk volna, pedig elég jól ismerem Tory baráti körét.

- Nem, nem mondanám, hogy barátok vagyunk, az igazat megvallva ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk.

- Értem.

Richard bólintott, de igazából egyáltalán nem értette. Hiszen ha még csak nem is ismeri, akkor miért ő hozta haza? Az sem volt teljesen világos számára, hogy mi történt, a különös fiút pedig nem tudta hova tenni. Talán ő mentette meg? Tory erről ugyanis nem beszélt, ő pedig nem akarta kifaggatni az amúgy is zaklatott lányt, ebben sosem volt jó. Ez a Hasu nem tűnt túl beszédesnek, de minden esetre kíváncsi volt a történtekre, hiszen nem tudta, hogy a lányával mégis mit követtek el. Reménykedett a legjobban, de mégis ott vibrált a levegőben a kérdéses „Mi van, ha…?”