 |
| Prológus |
Egy kiábrándult hegedűművész és egy maximalista, egyedülálló apa találkozásai egybe fűzve, amelyek lassan mindkettejük életébe változást hoznak.
A hegedű
hangja betöltötte a koncerttermet.
A hangjegyek és a viharos dallam örvénylett
körülötte, az ujjai szálltak a húrokon, elképesztő gyorsaságot elérve. Nem volt
hely a fejében semmiféle gondolat számára, az egész világát a keze alól szálló
zene foglalta el. De hiányzott a varázs, ami eddig megédesítette ezeket a
pillanatokat, az előadás adrenalinnal fűtött perceiben is érezte azt a
csontjáig hatoló fáradtságot, ami nélkül már jó ideje egy lépést sem volt képes
megtenni.
Az utolsó hangjegyekhez ért, és mikor az utolsó hang is elhalt, mély,
fullasztó csend vette körül. Egy pillanatra úgy érezte, mintha minden megszűnt
volna létezni, egy lélegzetvételnyi idő alatt a külvilág zajai és a hegedű jól
ismert hangja nélkül a külvilág borzasztóan üresnek, fojtogatónak érződött.
Régen barátként üdvözölte ezt a csendet, a tapsvihar előtti értékes pillanatot,
a várakozás pillanatát. Régen minden más volt.
Mikor pedig végre felhangzott a
taps, az üdvrivalgás - ami máskor boldogságot és büszkeséget keltett benne -,
úgy érezte, menekülnie kell. Meghajlás, és a tapsvihar befejeződésének
megvárása nélkül fordult meg, és hagyta el a színpadot.
Sietős léptekkel, és
viharos érzelmekkel a szívében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése